Előző cikkünkben azzal foglalkoztunk, hogy ilyen hibák végett nem hatékony a nyelvtanulásunk. Most ismét két hibát fogunk ismertetni, ami végett évek múltán is úgy érezzük, hogy csak egy helyben toporgunk.

Örökös újrakezdő

Szintén gyakori hiba. Az önbizalomhiányra vezethető vissza, ha valaki folyton újrakezdi a tanulmányokat. Általános iskolában elkezdtük tanulni a nyelvet, de középiskolában sem a haladó csoportba jelentkeztünk, később elmegyünk a nyelviskolában, de ott is azt tanuljuk, hogy der, die, das? Felhalmozunk kezdőknek szóló nyelvkönyveket, de csak az első oldalakat koptatjuk? Igen, mi is notórius újrakezdők vagyunk.

Az önbizalomhiány mellett a másik oka lehet, hogy fegyelmezetlenek vagyunk és csak a tanulási szándék van meg bennünk, de valójában csak halogatjuk azt. Megvesszük a könyveket, de csak egyszer nyitjuk ki, várjuk, hogy majd a “passzív tudás” egyszerre csak aktív lesz, de valójában csak becsapjuk magunkat..

 

Tipp:

Ha maradandó nyelvtudást szeretnénk, akkor legyünk kitartóak és határozott célt tűzzünk ki magunk elé. Határozzuk el, hogy “fél év múlva leteszem a nyelvvizsgát”, vagy “két hét alatt elolvasom a kedvenc könyvemet idegen nyelven”. Ne ragadjunk le egy-egy problémánál, hanem vegyünk nagy levegőt és folytassuk. Higgyük el: ha ezeket a kisebb-nagyobb célokat elkezdjük kipipálni, akkor elfelejthetjük az újrakezdő szintet és hamarosan már haladók leszünk. Jobb későn, mint soha. Ezekkel a sikerélményekkel nagy motivációra lelünk és hipp-hopp lerázzuk a régi beidegződéseket.

Elakadtál a nyelvtanulásban, úgy érzed, hogy egy helyben topogsz? Gyors és hatékony nyelvtanulási módszert keresel? Olvasd végig a cikket és megmutatjuk, hogyan tudsz akár 5x gyorsabban haladni!

Rossz nyelvérzék és egyéb kifogások

maradandó nyelvtudás

Mindenki hallotta már ezeket, rosszabb esetben használta is mentegetőzésre ezeket a kifogásokat: “nekem nincs jó nyelvérzékem”, vagy “én inkább reál-beállítottságú vagyok”, esetleg “a hosszútávú memóriám rosszul működik”. Sokáig lehetne még sorolni, a nyelvtanárok napokig tudnák tölteni ezt a listát.

Ha valakinek nem maradandó a nyelvtudása, akkor nem mentegetőzni kell, hanem jó módszert találni. Ahogy kisgyerekként pár év alatt megtanultunk szinte tökéletesen egy nyelvet, úgy felnőtt korban sem lehetetlen a nyelvtanulás.  A kifogások két okra vezethetők vissza: a lustaságra és a rossz módszerek használatára. Ha ezt a bejegyzést olvasod, akkor valószínűleg nem vagy lusta, hiszen érdekel a hatékony nyelvtanulás és tenni szeretnél érte. Nyilvánvalóan rossz módszerrel tanultál eddig. Ne feledjük, a nyelvtanulás mindenképpen időt és energiát emészt fel, de nem mindegy, hogy mennyit! Hiába szeretnénk kovácsolni, ha hideg a vas és rendszeresen mellé is ütünk. Ha megtaláljuk a jó módszert, akkor elképesztő módon javulni fog hatékonyságunk és nem győzzük majd halmozni a sikereket.

Tipp:

Ha belefásultunk egy módszerbe, legyen az könyv, oktatási módszer, stb, akkor hagyjuk abba. A hatékony nyelvtanulás során fontos a gyakorlás, de ha ez mókuskerék szerűen egy helyben áll és nem vezet eredményre, akkor álljunk le vele. Próbáljunk ki egy új módszert, kísérletezzünk más eljárásokkal. A nyelvtanulás során fontos a kitartás, de a kreativitás és változatos ingerek is ugyanolyan fontosak.

Az a lényeg, hogy ne erőlködésnek fogjuk fel a nyelvtanulást és ne akarjunk túl nagyot harapni. Tűzzünk ki célokat, keressünk kreatív és működő módszereket. Ne hagyjuk, hogy belefásuljunk a tanulásba és éveken át egy helyben topogjunk.

Sorozatunk második részét olvastad. A befejező részben a három legnagyobb hibát fogod megtudni, amivel csak becsaphatod magad. Ha magadra ismersz ezekben a hibákban, akkor kövesd tippjeinket, hogy hatékonyan és gyorsan megtanulhasd az általad választott idegen nyelvet!

Maradandó nyelvtudást szeretnél? El szeretnéd kerülni a mókuskereket, a céltalan és eredménytelen nyelvtanulást? Meguntad, hogy a nyelv tanulására koncentrálsz és nem a nyelv valódi ismeretére és használatára?

Jelentkezz gyors és hatékony nyelvoktatásunkra!